A nagyvárosi sztori- 7. RÉSZ

Csokii! <3 Na, szokás szerint nem akkor tettem fel a következő részt, ahogy megígértem, de attól függetlenül is csak egy napot csúsztam. Igen, megint telóval gépeltem be (:o!!!), de nem számít, mert itt vaaaan! Kíváncsi vagyok, mit gondoltok róla, megint csak azt kívánom, hogy jó olvasást! :) xox

-Váh!
-Mi a...? Oh, szia Liv.- mondta miután annyira megijesztettem, hogy leesett a deszkáról, ami majdnem belegurult a tóba. Láthatóan megnyugodott, amikor látta, hogy én szórakoztam vele, nem pedig valami nem is tudom, huligánbanda... Hát, mindenesetre akkor nem lettem volna a helyükben.
-Na, mesélj. Mi volt olyan fontos?- kérdezte, majd átölelte a derekam és megpuszilta az arcom (ahhhhhw).
-Igazából el akartam búcsúzni, mert Jennel elutazunk... Tényleg, nem is mondta,  meddig. Mindegy, a lényeg, hogy az állásinterjúra már biztosan visszaérünk.
-Ez szuper. És hova mentek?
-Collingwoodba, Kanadába. Jennel ott születtünk. Fantasztikus kisváros!
-Öhm, figyelj, nem szeretném, ha odamennél.- fogta meg a kezem.
-Mi? De mégis miért?
-Ezt most nem tudom elmagyarázni. De komolyan nem akarom, hogy oda utazzál.
-Jake. Miért nem akarod, hogy odamenjek?!
-Mert nem mehetsz oda és kész!- kiabálta.-A te érdekedben!
-Mi a fene bajod van? Nem megyek olyan sok időre! Néhány nap!
-Liv. Kérlek. Ne menjél Collingwoodba. Nem akarom, hogy bajod essen.
-Miféle bajom lehetne a saját szülővárosomban? Esküszöm, nem értelek...
-Nem vagy tisztában semmivel! Egyszerűen nem engedhetem meg!
-De Jake!
-Liv. Idefigyelj! Ha odamész meg fognak ölni! Ha ahhoz, hogy ne menj el az kell, hogy bezárjalak a házamba, legyen. Nem foglak elveszíteni!
-Mi? Megölni? Neked elment az eszed?! Bocs, de mennem kell, nemsokára megy a gépünk...
-Liv...
-Hagyjál, kérlek. Szia.
Olyan gyorsan mentem hazafelé, ahogy csak tudtam. Fogalmam sem volt, mit érzek pontosan. Dühöt? Vagy csalódottságot? Nem értettem, hogy Jake mit akar. Mi a baja Collingwooddal? Meg fognak ölni? Mi van? Ah, megpróbálok az utazásra koncentrálni...

-Na, máris visszajöttél?
-Nem akarom, hogy lekéssük a gépet. Még körbe akartam nézni, nehogy itt hagyjak valami fontosat.
-Oh, Liv, ugye nem balhéztatok?- nézett rám Jen szomorúan.
-Nem. Vagyis de. Nem tudom, hogy mit akar. Nem szeretné, ha elutaznék. És nem. Nem feltétlenül azért, mert hiányoznék neki...
-De én ezt nem értem. Most mi a baja?
-Bocs, Jen, de most nem szeretnék róla beszélni. Tényleg, ne haragudj, máskor majd elmesélem.
-Jó, jó, persze. Akkor még nézz szét körül gyorsan, mert fél óra múlva indulunk.
-Oké.- sóhajtottam, majd felvonszoltam magam az emeletre.

-Te, biztos, hogy erre kellett menni? Az előbb kiírta egy tábla, hogy arra van a reptér...
-Igen, tudom, de ez rövidebb. És mások is jönnek erre.- magyarázta Jen magabiztosan.
-Hát, te tudod, de miből gondolod azt, hogy ők is a reptérre mennek?
-Ahj, most simán lehet! Biztos van olyan az előttünk menő kocsisok között, aki arra megy. Különben is, én vezetek, én döntöm el, hogy merre menjünk.
-Oké, befogtam. Ó, de annyira izgulok az út miatt! Már régen nem voltunk otthon! Mit gondolsz, Lyra-ék még mindig ott laknak? Hihetetlen, hogy legjobb barátnők voltunk, mégsem tartottuk hosszútávon a kapcsolatot...
-Igen, igen tényleg! Tudod, mennyire örülök annak, hogy ilyen lelkesen és vidáman beszélsz az otthoni dolgokról? Remélem tényleg jól fogjuk magunkat érezni, és rendesen kipihened magad. De most tényleg, gondolj bele! Visszajövünk, és te leszel a világon a legjobb jelmeztervező!
-Úgy imádlak, amiért így törődsz az idióta nővéreddel.- nevettem.- Én annak is örülnék, ha csak szimplán elismernék a munkámat.
Hihetetlenül izgatott voltam, de ennek ellenére ott volt a Jake-es balhé, amit továbbra sem tudok mire vélni. Egyszerűen fogalmam sincs, hogy mi ütött belé.
-Ööö, Jen, nem kellett volna már odaérnünk a repülőtérre?
-Lehetséges. Nem, igazából elképzelésem sincs arról, hogy hol vagyunk.- mondta idegesen.
-Jó, figyelj, nyugi, igaz, hogy az én tákékozódási képességemmel nem lennénk kisegítve, ellenben a telefonoméval igen!- kaptam elő a zsebemből.- Basszus, a francba, le vagyok merülve...
-Az én telómon meg nincs net.
-Á, de gáz, hogy nincs nálunk térkép... Ennyit tudunk... Akkor szerintem húzódjunk le az út szélére, és várjuk meg, amíg erre jön valaki. Mennyi időnk van még a gép indulásáig?
-Kicsit több, mint egy óra.
-A rohadt életbe!- fogtam a fejemet.
Jennel egy ideig az autóban ültem, de friss levegő hiánya miatt kikászálódtam a kocsiból, és neki támaszkodtam az orrának.
-Jeeeeen! Jen! Jön egy kocsiiiiiii!- kiáltottam.
-Mi? Hol?- ugrott ki a kocsiból. Aminek egyébként nem lett jó vége, mert a lába beakadt az ülés alá, és szinte kiesett az autóból...