A nagyvárosi sztori- 10. RÉSZ

Sziasztok! :) Oké, lassú vagyok, már megfenyegettem az ihletrablót fejbelövéssel, ha megint próbálkozik, hát sajnálom. De végre megérkezett, egész hosszú lett. Nem eseménydús, inkább bemutató jellegű. Hát akkor jó olvasást! ^^ <3 xxx

- Váá, juhiii, vííí, igeeeeen!
- Mi a...?- kérdeztem hunyorogva, rekedtes hangon, ugyanis Jen kiabálására keltem fel.
- Ó, bocsi, ne haragudj, de GÓÓÓL!- folytatta ugrándozva. Azt hiszem foci nézett...
Mosolyogva megráztam a fejemet, és körbenéztem. Még mindig a gépen voltunk. Az ablakokon a sötétítő össze volt húzva, csupán a TV, illetve néhány hangulatfény világított. A fejem még rendesen hasogatott, de amikor hátranyúltam a sebhez, kötést éreztem a helyén. Ezek szerint, amíg én aludtam, az orvos helyrerakott. Jen még mindig hatalmas izgatottság közepette nézte a meccset, miközben a kezében egy párnát szorongatott. Nem akartam zavarni, ezért nagy nehezen kikászálódtam a fotelből, hogy megkérdezzem a pilótát.
- Á, szervusz Liv! Hogy érzed magad?- kérdezte kedvesen.
- Öhm. Jó napot! Köszönöm. Már jól vagyok.- mondtam. Hitetlenkedve néztem körbe a pilóta fülkében. Annyi gomb van ott, amennyit még életemben nem láttam összesen. Fogalmam sincs, hogy lehet ezt mind megjegyezni.
- Nyugodtan tegezhetsz.- legyintett.
- Rendben.- mosolyogtam.- Meg tudná... Illetve, megmondanád, hogy mikor érünk oda?
- Ó, persze. Körülbelül két órája vagyunk úton, úgyhogy egy félórára tippelnék.
- Köszönöm.- mondtam, és már fordultam is meg. Azért szépen lehúztam két órát alvással... Na mindegy.
- Ó, baszki!- szisszentem fel. Nem vettem észre, hogy egy kisebb lépcső van előttem, ezért rendesen belerúgtam a lábammal. Oké. Most már joggal nevezhetnek szerencsétlen állatnak.
- Liv, jól vagy?- kérdezte Jen, le sem véve a szemét a TV-ről.
- Ja, persze.- mondtam visszafojtott nevetéssel, éy leültem mellé.- Meddig tart még?
- 20 perc.
- Király. Akkor végignézzük.

- Basszus.- torpantam meg, amikor leértem a repülőről. Majdnem öt éve voltam itt utoljára. Össze voltam tőrve. Jeremy elvesztése teljesen kikészített. Többször előfordult, hogy az orvosnál kötöttem ki, mert kétségbeesésemben magamban tettem kárt. Vérfoltok az angol házi dolgozatomon, különböző mérgező gyógyszerek a párnám alatt... Oké! Nem kizárt, hogy túlmentem akkor a célon, sőt, de a kamaszkorom, hogy is mondjam, keményen ingatag volt, és, ha egy ilyen megrázkódtatás ér valakit úgy, hogy az illető erősen változó idegállapotú... normális. Jó, tudom, hülyén hangzik, de... hülye voltam. Ez van. Most pedig befejezem a sötétkorom visszaidézését, mert a végén sírva könyörgöm majd Jennek, hogy forduljunk vissza.
Szóval leszálltunk a gépről, és megcsapott az a bizonyos "otthoni levegő", amit az ember akkor érez, amikor hosszabb távollét után hazatér. Ismerős hegyvonulatok, előtörő emlékek... A Huron-tó csillogó kék vize, melynek partjára Collingwood is épült. Ezen a reptéren nem volt akkora forgalom (jó, ez azért nem olyan meglepő, hiszen New York, az mégiscsak New York), de itt sem volt nehéz elveszíteni a másikat.
- Öhm, Jen?- forgolódtam.
- Itt vagyok. Úú, úgy fel vagyok dobva, amiért nyertünk! Ez olyan jó! Ugye elmegyünk majd egyszer egy meccsre?- kérdezte hatalmas csillogó szemekkel.
- Ööö, ja persze, majd utánanézek...- mondtam nevetve. Én imádom a focit, Stannel mindig együtt nézzük a meccseket, de Jen sose tudta megérteni, hogy mi az a les (?), és ezért úgy döntött, hogy nem nézni. Most meg hirtelen le sem lehet állítani.

Kicuccoltunk a gépből, megköszöntünk mindent John-nak (pilóta) és Anne-nek (orvos), majd elindultunk a reptér bejárata felé. Fogtunk egy taxit, beraktuk a (kicsit sem kevés) bőröndjeinket, és beültünk. A terminál nincs messze Collingwood centrumától, mindössze csak négy mérföldre. Jen ült előlre, én hátra szálltam be. Az ablaknak dőlve figyeltem az elvonuló tájat. Kisebb fák, nagyobb fák; piros Porsche, zöld Trabant; kis patakok, széles folyók... Ezt imádom leginkább Kanadában. Hogy változatos. A taxiban ülve nincs olyan pillanat, hogy ne lehessen látni a Huron-tavat, amely gyerekkorom egy fontos szereplője volt. Már a városunkkal szomszédos település főútját róttuk az autóban ülve, amikor éreztem, hogy egyre gyorsabb ütemben ver a szívem, és egyre jobban szeretném, hogy odaérjek.

- És akkor következzen egy olyan szám, ami az összetartásról, az odaadásról és a szerelemről szól. A The Callingtól a Wherever You Will Go...- szólt a rádió, és pont ebben a pillanatban megláttam azt a jól ismert, szívem egyik kis zugát elfoglaló várost. A hivatalos után, következett egy barátságos fatábla is: "Üdvözöljük Collingwoodban!". Elmosolyodtam a felirat láttán. Jen hátrafordult, rámvigyorgott, miközben megszorongatta a lábamat, utána pedig izgatottsággal túlfűtve énekelni kezdtük azt a bizonyos The Calling számot, amit hát ki nem ismer...
Az autó már lassítani kezdett, én meg lecsuktam a szemeimet. Most vagy soha. Jen már kiszállt a kocsiból, kinyitotta az ajtómat, majd megfogta a kezemet és felhúzott. Még mindig nem nyitottam ki a szemeimet.
- Megérkeztünk.- szólt, és megláttam magam előtt a Peel Street 16-os számát birtokló házat. A kertet. Az utcát. A mindent. A pillanatnyi lefagyásom után kikaptam Jen táskájából a kulcsot, és elrohantam vele. Elfordítottam a zárban és beléptem. Abban a másodpercben megcsapott az az illat, amit csak itt lehet érezni. És amit már évek óta nem éreztem. A padló még mindig ott nyikorgott, ahol régen. Emlékszem, amikor még kicsik voltunk, ki akartunk szökni Jennel itthonról, mert büntetést kaptunk, amiért homokra cseréltük ki a borsot, így borsos csirke helyett, homokoa csirkét ettünk, és az én drága kis húgocskám szinte ráugrott arra a bizonyos pontra, aminek természetesen az lett a következménye, hogy lebuktunk, és még hosszabb büntit kaptunk. A nyílt tér miatt már az ajtóból látni lehetett az otthonosan berendezett nappalit,a mellette lévő ebédlőt és a ház legtávolabbi részét elfoglaló nagy konyhát, ami anyu kedvenc helye volt. Szemben a bejárati ajtóval egy kétszárnyú teraszajtó helyezkedik el, amin keresztül a lemenő nap utolsó szikrázó sugarai világították meg az amúgy mindig fényes és vidám hangulatú házat. Elindultam felé, majd a kissé beragadt kilincseket lenyomva kiléptem a hátsó teraszra. A gyönyörű nagy kert, amelyet a legkülönfélébb fák, bokrok és virágok tarkították legfontosabb része szinte még mindig ugyanolyan volt mint annak idején. A terasz egyik végében lévő fa hintaágyról leszedtem a védőfóliát, a helyükre állítottam az asztalnak döntött kényelmes székeket, majd visszamentem a hintaágyhoz, amire lehuppantam, majd hátrahajtottam a fejemet a karfán lévő párnára.
- Min nevetsz?- kérdezte Jen mosolyogva, amikor kilépett a házból.
- Csak nosztalgiázom.- mondtam, és ő is leültem mellém.- És azon gondolkodtam, hogy megtanulhatnánk gördeszkázni.
- Mi?- kérdezte úgy, mintha rosszul hallotta volna.
- A holnap első napirendi pontja: megpróbálunk úgy gurulni a deszkával, hogy nem esünk le két másodperc után.
- Ööö, én arra gondoltam, hogy elmehetnénk a főtérre...
- Oké, akkor menjünk gördeszkával és már rögtön kipipálhatunk egyszerre két dolgot is.
- Istenem...- sóhajtotta Jen, de szeme körül látszodtak a mosolyráncai.- Hát jó, ahogy akarod. De, ha a nyaralásunk többi részét kórházban töltjük majd, az a te lelkeden szárad!- lökte le a lábamat, amit a combjára raktam.- Nézzünk filmet!
- És mi van a focival?
- A foci az várhat, Ryan Reynolds viszont nem!

A bőröndjeink szétdobálva hevertek a bejárati ajtó előtt, mi meg a hangulatos fényekkel megvilágított nappaliban feküdtünk a nagy kanapén betakarózva, a kandallóban lobogó tűz mellett, és a Nász-ajánlat című filmet nézve.

Másnap reggel (úgy, ahogy voltunk, aludtunk el este) arra ébredtem, hogy valaki ütöget valakit.
- Jen... Mégis mit csinálsz hajnali nyolc órakor?!- kérdeztem, miközben fejemre húztam a takarómat.
- Ööö, beleejtettem a kiskanalat a kávéfőzőbe, és nem tudom kiszedni...- mondta kétségbeesve, és még mindig a gép alját ütögette.
- Ahh, inkább nem kérdezem meg, hogy sikerült, de segítek kioperálni onnan, mielőtt teljesen szétvered a kávéfőzött.
Nagy nehezen kipiszkáltuk a kiskanalat, de kávét már nem mertünk csinálni, ezért inkább teát ittunk. Utána kihalásztam egy csőfarmert, egy New York feliratú fehér pólót, és egy sárga cipzáros, kapucnis pulcsit, valamint az elmaradhatatlan fekete Converse-emet. Kész a deszkás szerkó.

Miután sikeresen megtaláltam a két gördeszkát a kamrában, és Jen végre valahára elkészült (azt mondta, hogy addig ki nem lép a házból, amíg fel nem veszem én is a könyökvédőket és a térdvédőket, úgyhogy jó ideig kereste), kimentünk az utcára. Öt csodálatos percet töltöttünk el ott, de az én biztonság centrikus húgomnak megint be kellett rohannia valamiért.
- Jen! Siess már, légyszi!- kiabáltam neki az utcáról. Ennek a szomszédok biztos örültek, hiszen mégcsak fél tíz volt. Mindegy.

Folytatás az első hozzászólásban! Megint nem tudom folytatni>.<

The Calling: Wherever You Will Go <3

Be our club's member!

Hey guys!
Most csak egy közérdekű közleménnyel jöttem, de a héten 10000...%, hogy jön a sztorim folytatása.
Na, tehát, fel szeretném hívni a figyelmeteket azzal kapcsolatban, hogy nemrégiben indítottunk egy klubot, amelynek a következő nevet adtuk:

ELENAHATERS & DAMONLOVERS

Ja, bocs, még nem mondtam, szóval ez egy Vampire Diaries alapú klub, amelynek a fő szabályai a névből ki is derülnek. Elenát utáljuk, Damont imádjuk. :D <3
Nagyon örülnénk, ha csatlakoznátok, írhattok véleményeket, akár egy régebbi, akár a legújabb részről. Csekkolhatjátok a fantasztikus póló terveimet, röhöghettek az 1. és 2. évadban Damont szinkronizáló Szabó Mátén (jajistenem :'D), meg úgy általában bármiről irogathattok, ami megfelel az első és legfontosabb szabálynak (igen, fentebb már leírtam), várjuk a Klaroline, Dalaric, Datherine, Defan... pártolókat. :)

Remélem azért fogtok jelentkezni, ja és szülinapi videót készítenénk két nagyon-nagyon imádnivaló TVD karaktert megformáló színésznek (májusban ünneplik szülinapjukat), és ahhoz gyűlnünk kéne még. Na, no rizsa, ennyi voltam. Xxx ♡

CSATLAKOZZ!
http://www.facebook.com/groups/damonloverelenahater/

2. As I lived it: III. SzJG találkozó <3

*Nem tudtam továbbírni a szöveget megint (?? -.-"), úgyhogy itt folytatódik. :) xxx

Az elsőt egy második bemelegítés követte, szintén a fent említett angol fiúbanda egyik számával, a What Makes You Beautiful-lal, amit már én is végig őrjöngtem (You don't know, you're beautiful :D). Ez, ha lehetséges, mégjobban feldobta a hangulatot, mindenki jól érezte magát. :) Aztán Benjivel elkezdtek tanulni egy tánckoreográfiát, először egy Jacko-számra, aminek egy részét mi is láttuk, majd gondoltuk kimegyünk, és most megcsináltatjuk a csillámfeliratot, mert biztos nincsenek sokan. Aha. A kis naivok. :D Jó, annyira nem volt durva, mert én például az előző találkozón kb egy és háromnegyed órát vártam arra, hogy sorra kerüljek, most maximum egy fél- háromnegyed óra volt. Csak közben majdnem neki mentünk fejjel a falnak, mert vagy ötvenszer lejátszottak Justin Bieber Bójfrendjét, nyilván erre is valami koreográfiát tanultak meg, aztán meg egy Bruno Mars szám, amiben olyan, mintha azt énekelné, hogy "OCCULAULAULA", ami később rájöttem, hogy "Oh, too loooouuud", vagy mi. :''DDDDDD Na jó szóval végigszenvedtük a várakozást, mert tényleg az összeset lenyomatták kétmilliószor. Közben azon gondolkodtunk, hogy milyen mintát/feliratot válasszunk, Dóri Londont szeretett volna, de nem engedték :/, így lett neki I<3 CORTEZ, Adri a nagy "Gríííndééj" fan természetesen kiharcolta magának ezt a feliratot is, plusz mellé egy peace jel. :) És én mostanában egy nagy szerelmemmé vált dolgot választottam (nem, még mielőtt valaki Damonre gondolna, mást valasztottam, de nem mondom, hogy nem gondolkodtam rajta :''DDD <3), tehát végül NEW YORK-ot választottam <3, ami jó színes lett. Igazából a csillámfestőnek elmondtam, hogy köze van az SzJGhez (Corteeeez<3), de simán belement, főleg, mert hamarosan megy oda. Úgyhogy NY-ról beszélgettünk. ^^ Közben még mindig ment a tánc, de akkor már a verseny nyerteseit választották. Az első helyezet egy egyhónapos táncbérletet kapott Benjiék stúdiójába. Aztá. Egy kicsit nagyobb szünet következett, kajáltunk meg Ready Or Not, meg minden. Ezután következett a Kérdezz- felelek Leiner Laurával, ami szintén úgy telt, hogy 10 másodpercenként hatalmas ovációt váltottak ki a mi szeretett írónőnk szavai. :) Számomra nem nagyon voltak újdonságot, talán leginkább a Kalauzzal kapcsolatban kaptam szamomra addig ismeretlen információkat. Ilyen volt például, hogy egy törzsolvasó rajongója rajzolta az illusztrációkat, amik nemcsak a főszereplőkről, hanem jelentrajzok is lesznek. Kimaradt oldalak a könyvből, elvetett borítótervek, Haller tantárgya, szülők nevei, valamint lehet, hogy belekerül a CORTEZ ILLAT! Mármint ez nem azt jelenti, hogy a könyvnek, vagy az oldal, ahol le lesz írva olyan illata lesz, csak a megkapjuk a nevét a parfümnek. :) Valamint több szó esett az április 11.-én elkezdődő szjger.hu-ról is, ami szintén érdekes volt. Nagyon jó volt, bár elég kényelmetlen helyen és pozícióban kellett végigülni azt az egy órát, de nem számít, mert kibírtuk. Úúú, és utána jött a nap egyik legjobb része, a karaoke! Ez úgy nézett ki, hogy a színpad két oldalán fel lett állítva egy-egy álvány, amikre vetítették rá a dalszövegeket. Sanyi és Bence volt a közvetítő, Misi meg a technikus. Mindig mondtak egy számot, és 1-4 emberig lehetett jelentkezni. Na, most megpróbálom összeszedni, hogy mik voltak:
~ Fluor: Mizu, mizu, mizu? (2x is volt)
~ Michael Jackson: Billie Jeans
~ Keane: Somewhere Only We Know
~ Beyoncé: Halo
~ Britney Spears: One More Time
~ Hooligans: Királylány
~ Oasis: Wonderwall <3
~ Avril Lavigne: Girlfriend
~ Green Day: Basket Case
~ Taylor Swift: You Belong With Me <3
~ Wham: Last Christmas :D
~ Magna Cum Laude: Vidéki sanzon
Remélem mindet beleírtam, a sorrend nem azonos az akkor elhangzottal. De wow, nagyon- nagyon jó volt, istenem! Végigüvöltöttük a számokat, hihetetlenül fantasztikusan nagy élmény volt számomra! Olyan hangulatot csinált, aki akart énekelt, aki nem, az tapsolt. Ugráltunk, lengettük a karjainkat... Egyszerűen szuper volt! Majd következett a nap utolsó előtti programja, a tombola. Két program között mentünk kérni tombolákat még korábban. Dórié volt a 94F, Adrié a 90J, enyém meg a 90F. Bizony, nem felejtettem el, hogy a legutóbbi találkozón 90-es számmal nyertem, csak akkor C-vel. Most nemcsak 8 óriásplakátot sorsoltak ki, hanem 16-ot (!!), tehát mindegyikből kettőt. Tavaly csak hetet sorsoltak, így is enyém lett a Barátok!!! :') Szóval zajlott a sorsolás, sorra mondták ki a nyerteseket, többször előfordult, hogy olyan számot húztak, aminek nem volt gazdája, ezért azoknál újat húztak, de a mi számaink nem hangoztak el. :( A sorsolás vége felé a Laurának szánt apróságommal a kezemben odamentünk közel a színpad lépcsőjéhez, mert ezután következett a fotózkodás, dedikált kártyák kiosztása, veszélgetés a drága írónőnkkel. Tehát mi gondoltunk erre, ezért befurakodtunk, mert már alapból állt ott egy szép tömeg. Már levegőnk alig volt, nyomorogtunk, borzasztő volt. Tízesével mentek fel, mert nem volt idő arra, hogy kettesével készüljenek a közös fotók. Úgy kb az 5.-6. tízes csoportként jutottunk fel. Velünk volt a szülinapján felköszöntött Kyra, a többiek meg folyamatosan dumáltak :D Megcsinálták a képet rólunk a képet, majd odaadtam a képet Laurának, amelyen összevágtam Jonathan Davisszel, mert Twitteren volt egy igazi közös képük, ahogy a Korn frontembere fent van a színpadon, Laura pedig messziről nézi. Ezért gondoltam, hogy csinálok egy közös képesebb közös képet. :D De nagyon tetszett neki, nevetett rajta. :) Aztán még fent voltunk egy ideig, mindenkit megölelt <3, majd lementünk. Útközben kértünk dedikált kártyát, ami valami rohadt jól néz ki. Kértem az én drága Twitteres (őrülten maximalista) Szaszámnak :D, illetve két fiatalabb Twitteresemnek is, Kincsőnek és Nikinek. :) Nekik elküldöm postán. <3 Aztán kijutottunk a dzsungelből a cuccainkhoz, és eszünkbe jutott, hogy csináljunk képeket. Megkértünk egy lányt, aki tök kedvesen el is készítette a fotókat, majd csináltunk kettesével is. Volt egy "Twitteres style", amin a Dórival pózolunk, illetve egy én és Adri formáció. Majd elindultunk ki a PeCsából. Hatalmas élményekkel túlfűtve sétáltunk a Városligetben, majd búcsúzkodtunk. Sajnáltam, hogy Dórit nem látom egy ideig, mert egy nagyon-nagyon aranyos lányt ismertem meg benne, és ezúttal is hálás vagyok a Twitternek, hogy ilyen fantasztikus emberekkel találkozhatok általa. Egy "Csokoládés puszedli!" köszönéssel elváltak útjaink, ő a parkoló felé, mi meg a villamoshoz mentünk ezen a szép napsütéses délutánon.

Mindent összevetve egy csodálatos élménnyel gazdagodtam, ami örökké életem egyik legjobb napja marad. Köszönöm a mi eszméletlen írónőnknek, Leiner Laurának, aki nélkül ez az egész nem valósulhatott volna meg. Remélem hamarosan találkozunk! :) <3

1. As I lived it: III. SzJG találkozó <3

CSOKOLÁDÉÉS PUSZEDLIII! <3
Készültem egy kis élménybeszámolóval, a tegnap megtartott III. SzJG találkozóról. Egyszerűen fantasztikus volt, és egyértelműen ez volt a legjobb az összes közül. Hogy miért? Mert csak olyan programok voltak, amiben mindenki részt tudott venni, együtt lehetett őrjöngeni, táncolni, énekelni, esetleg őrjöngve táncolni éneklés közben... És ez csak egy a sok dolog közül, ami csodássá tette ezt a napot. Akkor jöjjön is a majd' egész napos beszámolóm a tegnapi napról.

Már fél hétkor kipattantak a szemeim, ennek ellenére még vagy egy órán keresztül döglöttem az ágyban, és a Ready Or Not kellemes dallama dübörgött a fülembe, miközben belegondoltam abba, hogy hol is leszek a egész nap. Fél nyolc után anya bejött a szobámba, és megkérdezte, hogy milyen kaját vinnék magammal, én meg hálásan csillogó szemekkel- mivel kérés nélkül tök aranyosan vállalkozott arra, hogy elkészíti- mondtam, hogy málna lekváros szendvics teljesen megfelelő, plusz esetleg alma hozzá. Utána már elkezdtem készülődni (persze már napokkal ezelőtt elterveztem, hogy mit veszek fel ezen a nagybetűs NAPON), tehát felöltöztem, majd mentem le, hogy bekapjak valamit reggelire. És anya már megint meglepett. Egy szép nagy adag omlett, két piritós között fogadott engem a konyhapulton, a készítője pedig még mindig sürgött-forgott a konyhában. Lelkendezve megköszöntem (ez azért aranyos gesztus tőle, nem?), és elkezdtem majszolni. Nem, nem tudtam megenni, pedig előző nap pont ilyet kajáltam, miután hazajöttem a suliból és simán bevágtam. Mindegy. Aztán már sietnem kellett, mert már bőven elmúlt negyed kilenc, a hévem meg 8.45-re érkezik Lenfonóra. Tehát gyorsan felrohantam a szobámba, előkaptam az első táskát, ami a kezembe került, beledobáltam a fontos dolgokat, amik nélkül semmiképpen nem indulhattam el: parfüm; SzJG8/1 (már rég kiolvastam mind a kettőt, de belerakhattam olyan dolgokat, amiket nem akartam, hogy összegyűrődjenek; jegy; Laurának szánt apróságom. Majd gyorsan elhúztam a fürdőszobába (általános reggeli elfoglaltság), smink, karkötők egymás hegyén hátán... Utána rohantam le, kaját bedobáltam a táskámba, felvettem a kabátomat meg a cipőmet, majd ránéztem az órára. A francba. 8 óra 38 perc. Húpsz. Mikor is jön a hév? Ááá, hat perc múlvaaa! És igen. Otthonról egészen a budakalászi hévmegállóig futottam otthonról, amelynek eredményeként 3-4 perc alatt értem oda. Új egyéni csúcs. Alapból gyors sétával 10-15 percre lakom Lenfonótól, úgyhogy ezt akárhogy nézzük, szép eredmény. Utólag is áldom azokat az éveket, amiket atlétikával és kézilabdával töltöttem. Na igen, szóval pont, hogy odaértem, mert amint letettem a telefont (gyors helyzetjelentés anyának), kb 20 másodperccel később meg is jelent a hév. Na persze, most hamarabb jött. Pfff. Gyorsan felugrottam, megkerestem Adrit (vele mentem a találkozóra) és lehuppantam vele szembe. Alig kaptam levegőt, de megérte. Aztán kiderült, hogy ő is majdnem elkésett, amiben ráadáaul az volt a legjobb, hogy nem volt meg egyikünknek sem a másik száma. Jó, oké. Hülyék vagyunk. :D Elmesélte, hogy reggel körmöt festett, majd le is szedte (?), és nem bírt aludni, mert nézni akart Vámpírnaplókat. :'DD Igen, igen, az én művem!!! :D Az én tanítványom! :D A héven beszélgettünk a TVD-ről (természetesen, arról bármikor lehet), kitárgyaltuk (megint), hogy Damon mennyire, de mennyire..., szeretjük Bonnie-t is, és bár ő még csak az első évadnál tart, sirattuk Jeremy-t is... :D Na, ennyire nem megyek bele a részletekbe. :'DDD A zöld kukacban való utazás után leszálltunk az Árpád hídnál, és mentünk fel a villamoshoz. Itt Adri azt mondta, hogy nem halad az Örökkével, mert nem akarja, hogy vége legyen. Érdekes. Én mindössze 5 napig tudtam húzni, ő meg lassan 5 hétnél tart. Oké. :D Maaajd, felszálltunk a villamosra (szerencsére elég kevesen voltak), és kétségbeesve néztük, számoltuk a megállókat, nehogy rossz helyen szálljunk le. (Jó, nem vagyunk mi pesti rajok. :D) A múltkori találkozóra is így mentünk és úgy emlékeztem, hogy 7 megállót kell menni, aztán rájöttünk, hogy tényleg annyit kell, mert pont a hetedik az Erzsébet királynő útja. Ja, ennél részletesebben nem is tudnám elmondani. :D Na, akkor leszálltunk, tudtam merre kell menni (jééé, csoda), és elkezdtem venni egy bevezető videót. Király. Már annyira izgultam, mert megbeszéltem az én Twitteren megismert, Directioner, Damoner, Ready Or Noter Dórimmal, hogy találkozunk, és úúú. Azért ez izgalmas dolog tud lenni. :) A PeCsa felé Adrival meghallgatattam a Ready Or Not-ot, hogy ő is tudja, mit kell fülelni :D, aztán már oda is értünk. Nem volt olyan nagy sor még, mert a talit fél 10-re beszéltük meg, mi meg valamilyen csoda fojtán pont akkor is értünk oda (tapstaps). Mondogattam magamban, hogy lila haj, lila haj, lila haj, hello my name is nice to meet you, lila haj, lila haj, you'll be my William I'll be your Kate, lila haj, lila haj. :DDDD Adri valamit magyarázott nekem, hogy nem olyan a haja, hogy... De nem nagyon figyeltem rá, majd beálltunk a sorba, gondoltam, közben nézelődünk. Aztán nagy meglepetésemre előbukkan valaki a sorból és elindul felénk. Ránézek. Lila haj. LILA HAAAJ? DÓRIIIIIII! És meg is történt a találkozás (igen, tényleg ő volt az, nem valami lila szőrű kiskutya. Oké, néha én sem értem, hogy miről beszélek. :D) Megöleltük egymást ^^, és szólt, hogy menjünk előre a sorba oda, ahol ő áll, és teljes természetességgel, minden lelkifordalás nélkül, hogy betolakodunk a sorba, álltunk arra a helyre, amit Dóri apukája foglalt, amíg ő odajött hozzánk. Aztán ők elmentek, mi meg elkezdünk beszélni a suliról, hogy milyen degenerált, őrült tanáraink vannak, néhány vicces sztori, meg, hogy mi is és ő is a Once Upon A Decembert akarjuk keringő zenénknek. :D Még odébb van, de nem árt hamarabb elkezdeni a kampányolást. Mivel hamarabb megérkeztünk, minthogy beengedjenek minket, még az álló sorban (ami természetesen folyamatosan egyre hosszabb lett) folytattuk a sztorizgatást, ja, meg csak úgy imádtam Dóri haját ^^. Aztán 10 körül megindult a sor, nagyon hamar bejutottunk, odaadtuk a jegyünket, ránkrakták a karszalagot, majd megkaptuk a csattogó kezeket, a talalkozós programtervet és egy ismertetőt az április 11.-én induló szjger.hu-ról. Mivel elsők között jutottunk be, mondtam, hogy pakoljunk le valami jó helyen (viszonylag közel a színpadhoz), aztán menjünk nézelődni. Mivel én voltam az egyedüli, aki volt már ilyen találkozón, megmutattam, hogy kint van a csillámfestés, henna, karikatúra készítő, a Ciceró és az L&L könyvesbolt standja. Egyből oda is álltunk az SzJG cuccokat tartalmazó asztalkához, mert Adri Örökké pénztárcát, Dóri pedig Cortez+Reni csatos karkötőt. Én sajna csóróként menten oda, de igazából televoltam SzJG karkötőkkel, amiket még korábban szereztem, úgyhogy nem panaszkodtam. Ezután visszamentünk a helyünkre, ahova lecuccoltunk, és leültünk a szivacsokra, majd vártunk. Természetesen nem maradhatott el, úgyhogy miközben ismételten beszélgettünk, szólt a telómról a Ready Or Not ^^, túlharsogva a hangszórókból szóló hangos rokkendroll zenét. Majd következett a Leiner Laura-féle köszöntő, ahol minden második mondatát hangos üdvrivalgás és ováció követte. Jó szórakozást kívánt mindenkinek, majd mehettünk szerválni SzJG bingó papírokat (egyiken a szavak voltak, másikon a táblázat), ja és ez már nem volt olyan egyszerű, mert a hozteszek csak a legelől lévő embereknek osztogattak lapokat, a többieknek oda kellett menniük hozzájuk, amiből az sült ki, hogy tolakodva nyomult mindenki előre. Megbeszéltük, hogy én hozok mindhármunknak szavas lapot, ők meg mennek a másik csoporthoz táblázatos papírért. Nagy nehezen visszajutottunk a helyünkre, aztán eszünkbe jutott, hogy nincs nálunk toll. Aztán végül Adri talált egy ceruzát (amivel egy fantasztikus Billie Joe portrét csinált *-* tényleg az, én láttam!). Oké, de egy ceuzával nem olyan egyszerű az élet. Aztán a mellettünk ülő társaságból egy lány megkérdezte, hogy kérünk-e tollat. Milyen aranyooos :3 Na, miután kiörültem magam, hogy vannak még kedves emberek is, próbáltam kiválasztani a szavakat, amiket be akarok írni a táblázatba. Nem volt könnyű, mert olyan sok jó volt! A kedvenceim: "köpd ki az atomot!" :'D, kicsimóki, Cortez <3, Wonderwall, vámpír (ahhhw Déé), Twitteeeer ^^. Mi még elég messze voltunk a bingótól, de elég hamar összejött az a három bingó, és addig tartott a játék. Azután jött a tánc Kurucz Benjivel, aki nagyon-nagyon jól nyomta, mi csak néztünk. *o* Gondultuk, hogy mi inkább külső szemlélők leszünk, ezért a terem hátsó végében lévő emelvényre (nem jut eszembe a rendes neve :'D) és felültünk. Majd a legelső táncos program a bemelegítés volt, ami már rögtön nagy sikernek és lelkesedésnek örvendett, hiszen a nagy sikerű ONE DIRECTION legújabb számával kezdődött a One Way Or Another-rel. Amint megszólalt, hatalmas üdvrivalgással telt meg a terem, és tényleg már akkor olyan jó hangulat volt, hogy nekem is kedvem lett volna beszállni.

Folytatás a kövi bejegyzésben ;)