A nagyvárosi sztori- 3. RÉSZ

Na, nagy nehezen elkészült a harmadik rész. Szerintem sikerült elkapnom az ihletrablót. ;) <3 Jó olvasást, talán ez most nem lett olyan jó, de így sikerült. Véleményt pls! :) xox
-Rendben, köszönöm, viszlát!- mondtam a telefonba, de már ez is nehezemre esett, ugyanis, amikor azt mondták, hogy holnap délelőtt 11-re várnak a stúdióba, azt hittem elájulok a boldogságtól. Jó, igazából még nem enyém a munka, de már szerintem ez is hatalmas előrelépés. Hazafelé csupa vidám dalokat hallgattam, és amikor éppen a U And Ur Hand-et hallgattam P!NK-től, majdnem beleestem a park tavába, mert csak arra tudtam gondolni, hogy mennyire imádom az életemet. Mentem át a hídon, amikor hirtelen megbotlottam, és el is estem volna, ha nem ránt vissza egy ismeretlen tulajdonoshoz tartozó kéz. Próbáltam visszanyerni az egyensúlyomat, aztán odafordultam a „megmentőmhöz”.
-Minden rendben?- nézett rám a gyönyörű zöld szemével. Válaszoltam volna neki rögtön, de, hát, hogy is mondjam, megigéztek a szemei. De nemcsak a szeme volt vonzó, hanem az egész ember is.
-Ren, aa, igen, azt hiszem minden rendben. Igen, öhm…- jaj, annyira gáz volt, nem tudtam mit mondani.
-Rendben, akkor szerintem legközelebb figyelj oda, oké?- mosolygott rám.
-Aha, ja és köszönöm, tényleg.
-Nincs mit. További szép napot!- mondta és már el is indult.
-Neked is.- mondtam.- Ez durva.
Siettem haza, amilyen gyorsan csak tudtam. Sürgősen beszélnem kellett Jennel.
-Jen!- kiáltottam, amint kinyitottam az ajtót. -Hol van Jen?
-Elment dolgozni, behívták.- mondta Stan, aki ezek szerint egyedül volt otthon.
-Ahj, nem igaz!
-Mi a baj? Nem találtál állást?- kérdezte.
-De, de, igen, csak most nagyon fontos, hogy beszéljek vele.
-Valami csajos dologról van szó? Mondjad, hátha tudok segíteni…- röhögött.
-Ez nem vicces.- mondtam, de közben én is elmosolyodtam.
-Na, látom fontos a dolog. Siess, írja a cikket az újságnál.
Már rohantam is. A legrövidebb úton akartam menni, úgyhogy a mellékutcákon keresztül viszonylag gyorsan haladtam. Előkaptam a telefonom, és már hívtam is Jent.
-Szia Liv!
-Szia Jen, figyu, ki tudsz jönni a Flowery kávézóba?
-Most? De hát mi történt, baj van?
-Nem, dehogyis, csak beszélni szeretnék veled.- hadartam.- Akkor jössz?
-Igen, persze.
Tíz perccel később már oda is értem a kávézóhoz, Jen pedig kint ült az egyik asztalnál.
-Ah, na végre.- nyögtem ki.
-Mondjad.- mosolygott.
-Szóval. Több dolgot is szerettem volna mondani. Először is, holnap megyek állás interjúra.
-Wow, Liv, ez nagyon jó hír!
-Igen, én is baromira boldog vagyok. Na, de figyu. Furcsa dolog, illetve dolgok történtek velem. Mentem ugye a J-POTOEO-ba és útközben épp Avriltől hallgattam a Skater Boy-t.
-Ahaa. És mi ebben olyan furcsa?- nézett rám értetlenül.
-Nem ez volt a furcsa, hanem az, hogy pont, amikor ezt hallgattam, majdnem ellökött egy srác… Aki gördeszkázott… Érted?
-Öhm, még mindig nem értem, mi ebben olyan meghökkentő… Jó, tényleg furcsa, hogy éppen Skater Boy-t hallgattál közben, de…
-Jaj, Jen, ez a srác maga volt a nagybetűs GÖRDESZKÁS SRÁC! Hát nem érted! Pont olyan, mint álmaim fiúja! Éjfekete haj, mélykék szem, sportos, ugye ez nálam vagy focistát jelent, vagy gördeszkást…
-Liv, te rohadtul szerelmes vagy.- mondta Jen fülig érő mosollyal.
-Ezt honnan veszed?- néztem rá erőltetett felháborodással. Utána viszont hihetetlenül elvigyorodtam.- Tényleg nagyon tetszik. És beszéltünk is. Szeretne még látni, érted?? Asszem ez most sok nekem. Most, hogy lehet nemsokára elkezdődik a karrierem, így belezúgjak valakikbe…
-Egy pillanat. Valakikbe???- Jen úgy nézett rám, mint, aki szellemet látott.
-Ööö, hát, talán. Majdnem pofára estem a hídon a parkban, amikor egy másik srác megfogott. Teljesen más karakter mind a kettő, de, talán ő is tetszik. Ahj, nem tudooom!- fogtam a fejem.
-Ő hogy néz ki?
-Szőke, magas, elegánsabb típus, de ő is rohadtul jóképű. Nem tudom, mit csináljak. Neki nem is tudom a nevét.
-Gördeszkás srác?
-Jake-nek hívják. Az ovis szerelmemet is Jake-nek hívták.- nevettem el magam.
-Ja, igen emlékszem rá. Olyan édesen fogtátok egymás kezét, miközben homokoztatok!- nosztalgiázott Jen, én viszont kicsit furán nézhettem rá.- Jó, oké, leálltam.
-Kösz, hogy meghallgattál.
-Bármikor. Most viszont vissza kell mennem dolgozni. Gondolkodj el a dolgon, aztán, nem akarok ünneprontó lenni, de lehet, hogy nem is találkozol velük többet.- mondta és megölelt, utána pedig elindult vissza az út túloldalán lévő munkahelyére.
Rendesen kattogott az agyam. Nemcsak a két srácon, hanem persze Jen szavain is. Elmentem egy Lincoln-mellszobor mellett, majd hirtelen nekem jött valaki.
-Jaj, elnézést, nem hiszem el, hogy lehetek ilyen béna. Ez ma már a negyedik eset, hogy majdnem pofára esek..- bosszankodtam, majd ránéztem az illetőre, és elmosolyodtam.- Szia Jake.